Nagyon sokszor hallom, nem egyszer keresztény emberek szájából, hogy Jézus milyen nagy hatású tanító. Olyan szépeket mondott, akitől talán még idézni is tudnak, talán néhányan közülük még egy-két csodát is elfogadhatónak, lehetségesnek tartanak, de a feltámadással nem igazán tudnak mit kezdeni. Ez amolyan gyerekmese a többség számára. S talán ez tükröződik a húsvéti ünneplésünkben is. Nyuszi, aranyos kiscsibe, tojás, sonka, kalács, torma az asztalon.

Pedig Szent Pál világosan fogalmaz: „ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek…”. Ha Krisztus nem támadt fel, akkor mindaz, amit mondott, tanított, csak ajánlás a számunkra, amiből kényünk-kedvünk szerint válogathatunk – sokan meg is teszik. Ha Krisztus nem támadt fel, akkor az egész nagyböjti készülődésünk többé-kevésbé komolyan vett fogyókúrává silányul, imádságaink erőtlen szóvirágok lesznek, jócselekedeteink csak pótcselekvések.

Mi, keresztények, olyan Jézusban hiszünk, aki hordozta értünk a keresztet. Krisztusban, aki nagypénteken az életét adta a bűneinkért. Krisztusban, akit meg lehetett ölni, de nem lehetett bezárni egy sírboltba. Krisztusban, aki húsvét vasárnapra feltámadt a halálból, és azóta is él.

Bálint Gábor plébános

(Megjelent a Fenyvesi Újság 2025. április számában)